Árpád-kori magyar nevek - Az embereknek csak egy nevük volt. Ez elegendőnek bizonyult, néha hozzátették, kinek a fia az illető, például Bozeta fia Fonsol. A 13. század elejétől a nemesek, a szerviensek és egyes várjobbágyok nemzetségi neveket kezdtek használni, például Besét eztán Aba nembeli Besének hívták. Ezek a nemzetségi nevek hamar vezetéknevekké alakultak át, majd lassacskán a polgárok és a parasztok is vettek föl családnevet. A régi nevek lassan vesztek ki a köztudatból, jórészt a 14. század folyamán tűntek el. Addig a keresztények is ezeket a neveket viselték. A mostani utónévkönyvekben található nevek közül ezért óvatosan válogass, mert a 13. században még a régi nevek divatja élt. Tartalmaznak ugyan pár ősi eredetű nevet, de a választék eléggé szűkös., Oklevelekben maradtak fönn személynevek, ám olvasatuk sokszor kétséges. Gyakran nem is magyarok írták ezeket, tehát számukra ismeretlen neveket kellett a betűkészletével arra alkalmatlan latinul lejegyezniük. „A Szák (Zaak, Zak, Zac, Saak, Sach, Chaak) nemzetséghez tartozó Miklós nádor atyját 1212-től összesen 31 esetben Barch, Baroch, Borc, Bors, Borz, Borzh, Boz, Burch, Burich névváltozatokkal jegyezték fel. A Vas megyében birtokos Ják nemzetségnek és egyik tagjának neve az eredeti és átírt oklevelekben a következő: Iak, Iaku, Gaku, Sahu, Iaac, Iach, Iac, Schau, Thayk, Jacus, Chak, Gak.” (Fehértói Katalin), » Ómagyar férfinevek 800-1000, » Ómagyar női nevek 800-1000, » Ómagyar férfinevek 1000-1200-ból, » Keresztény kori férfinevek, » Keresztény kori nőinevek, » Nemzetségek nevei, » Kun nevek, » Jász nevek, » Besenyő nevek, , , , Ómagyar személynevek, Ezzel a megnevezéssel a régi, keresztény kor előtti neveket szokás illetni. A kereszténység fölvételéig csak elvétve akadunk fönnmaradt nevekre, ezek jórészét görög forrásból ismerjük, például Konstantin és Bölcs Leó írásaiból. Nehéz ezekből visszakövetkeztetni az eredeti neveket. Például a Falicsi nevet sokáig a Fajsz névvel azonosították, de a legújabb kutatások szerint ez a vélekedés alaptalan. További buktató, hogy könnyen lehet, hogy a vezéri családok más névadási szokásokat követtek, mint az egyszerű harcosok vagy a szolgák. Ezeknek a neveknek jó része visszavonatkoztatás. A férfiakkal még csak elboldogulunk, de női névből csak hármat ismerek a korból: Enéh-Emese, Sarolt és Karold. Ezért a későbbi női neveket megszűrtem, kivettem belőlük a latin eredetűeket, hogy az anakronizmus legnyilvánvalóbb esetei eltűnjenek. A megmaradtak lettek az ómagyar női nevek. Az alábbi névlistát ezekkel a fenntartásokkal olvasd. Zárójelben a latin vagy görög alak., A -csa végződés becézést jelent, mint például Jutosből Jutocsa., Ómagyar férfinevek 800-1000, Acsád, Adony, Ajtony, Ákus (Acus), Álmus (Almus), Apor, Árpád (Arpad), Bánk (Bank), Bátur (Batur) =bátor, Béla, Bese, Becse, Berény, Bod, Bogát, Bojta, Bókony (Bokon), Bors, Bot, Botond, Botos, Botus, Bökény (Buken), Buda, Bulcsu, Csaba, Csanád, Csege, Csegő (Chege...), Cseka, Cseke (Cheka, Cheke), Elmér, Előd, Ete, Ezelek, Falicsi, Farkas, Forkos, Gyeücsa, Gyeicsa, Gyejcsa, Gyécső, Décse, Décső (Geysa, Geisa stb.), Hetény, Hollós, Hollus (Hollus), Hódos, Hudus (Hodos, Hudus...), Huba, Jutos, Jutocsa, Kadocsa, Kál, Kaplony (Kaplan, Kaploni...), Karád, Kartal, Kortol, Kortul, Katapán, Kecsen, Kücsen: kücsüm=erő, Keled, Kelad (Keled, Kelad), Kerecse, Kerecsen (Kereche, Kerechen), Ketel, Keve, Kond, Kölpény (skandináv népnévből), Kuppány (Cuppan), Kurszán, Küzsdég, Lél, Levedi (Levedi), Livünti (Liüntin), Levente, Makó, Mikán (Mikan), Mike (Mike), Miske (Miske), Móg (Mog(h)), Nyárád (Narad), Obus (Obus), Ócsád, Ond, Öden, Örkény, Örkönd, Özséb, Pozsony (Poson), Súr, Szabolcs, Szecsőd, Szerénd, Szoárd, Szolnok, Taksony, Tarcal, Tarkacsu, Tas, Tasi (Tas, Tasi), Teveli, Turda (Turda), Tormacsu, Töhötöm, Uros (Uros), Vajk, Vál, Vata (Vatha), Zolta, Zoltán, Zsolt (Solt), Zsombor, Zombor, Ómagyar női nevek 800-1000, Ajándék, Ajnácska, Áldáska, Arany, Arika, Barót, Bíbur (Bibur, Bibura), Bogárd, Bolda, Buga (Buga), Csikó (Chiko), Csente (Chente), Cseperka (Cheperka), Csepke (Chepke), Csillag, Csuda (Chuda), Delin, Déva, Emese, Emőke, Enéh, Fehéra (Fehera), Gilvád (Giluad), Gyöngy, Hajna, Havadi, Hete, Hitvánd (Hituand), Jóleán (Jolean), Karold (Carold(u)), Kecse (Keche), Köncse, Köcse (Cunche), Krabocsa (Crabocha), Lelle, Lente, Mag (Mag), Manga (Manga), Mikolt, Nyesta, Nyeste (Nesta, Neste), Örsi, Öte, Piriska, Rázdi (Rasdi), Réka, Sáfély, Sarolt, Somocska, Szecsőke, Szépa (Scepa), Virág (Wiraag), Ómagyar férfinevek 1000-1200-ból, Ezeket a neveket jórészt a Dömösi összeírás (1138) szövege alapján alkottam. Zárójelben feltüntettem a latin alakot, amiből próbáltam visszakövetkeztetni az eredeti nevet. Egyes esetekben valószínűleg ez sikerült, másokban tévedtem. Sajnos nem ismerek olyan munkát, ami az oklevelet ilyen szempontból feldolgozta volna. Tanulságként leszűrhettem, hogy a nevek széles skálája volt használatos, ritka az ismétlődés. Továbbá ekkor talán ha minden huszadik ember viselhetett keresztény nevet, melyeket itt nem tüntettem föl., A nevek gyakran "-di" végződésűek. Ez egy finnugor eredetű képző, a hangalak némely vezetéknévben ismerősen cseng. Jelentése véleményem szerint "-os", bár helyenként furán jön ki. Így értelmes a Korpádi Korpásként, a Tikodi Tikos (tyúkos), az Ebedi Ebes (kutyatenyésztő), a Hazudi pedig Hazudós., Ezek jórészt szolganevek. Könnyen lehet, hogy korábban is használatban voltak, ám a régebbi források nem tüntetnek föl szolganeveket., Ajánduk, Ajándok (Ajanduk), Albuny, Albony (Albun), Álmus, Álmos (Almus), Antó, Antu (Antu), Apa (Apa), Opos, Opus (Opus), Arudi (Arudi), Atila (Athila), Bagin,.Bogin (Bogin), Bajádi (Baiadi), Bakos (Bacus), Bándi, Bandi (Bandi), Beke (Beke), Bekény (Beken), Beledéj (Beledey), Besenyődi (Besenehdi, Besenudi), Beszédi (Besedi), Beza, Béza (Beza), Boba (Boba), Bocsádi, Bucsádi (Busadi), Bodor (Bodor), Bogárdi (Bugardi), Bosádi (Busadi), Bökény, Bökén (Buken), Bucsu (Bucu), Buda vagy Boda (Buda), Budi (Budi), Bulcsu (Bulsu), Bulgán (Bulgan), Büki (Buki), Csatádi (Satadi), Csató (Sotu), Csegő (Cegu), Cseke (Ceke), Csenke (Cenke), Csepe (Cepe), Csepődi (Cepudi), Csibe (Cibe), Csiholt (Siholt), Csík (Cik), Csitár (Citar) =kardkovács, Csuda (Suda), Damján, Diós (Dius), Dobor (Dubur), Dobos (Dubos), Domkó (Dumku), Döme (Dume), Ebedi (Ebedi), Egyebendi (Egebendi), óvónév, Emődi (Emudi), Erdődi (Erdeidi), Etele, Etela (Ethela-e, Etele), Farkas (Farcas, Forcos) népszerű név volt, Fekete (Fekete), Feledi (Feledi) =feledékeny?, egyszálbélű, kicsi?, Firedi (Firedi) =fürge, Füle (File), Gomba, Gumba (Gumba), Haladány (Haladan), Haláldi (Halaldi), Hazudi (Hozudi), Hazug (Hazug), Heszedi vagy Hecsedi (Hesedi), Hódos (Hodus), Hólodi (Holudi) , Idegdi (Idegdi) =Ideges?, Ipolit (Ipolit), Izmény (Izmen), Izsép (Isep), Járódi (Jarudi), Kacsó (Kacu), Kakasdi (Kakasti), Kaszádi (Casadi), Kászodi (Kasudi), Kesedi (Kesedi), Keserű, Keserő (Keseru, Kesero...), Kesző, Kesződ, Kesződi (Keseu, Keseud, Keseudi), Kevereg (Kewereg), Kinizs (Kinis), Koppány, Kuppány (Cuppan, Cupan), Korpádi (Curpadi), Korpás (Curpas), Kozma (Cuzma), Köteles (Kuteles), Kusdi, Küsdi (Kusdi), Lados, Lodus (Lodus), Lápodi, Lápudi (Lapudi), Látós (Latus) =látnok, Levedi (Lewedi), Makó (Mocu), Maradék (Maradek), óvónév, Maradi (Maradi), Marót (Maraut), Mikos (Micus), Mógdi (Mogdi), Munkádi (Muncadi), Nemő (Nemwh), Nyájádi (Naiadi) =nyájas vagy pásztor, Nyomorék (Namurek), Nyulas (Nulos), Patkány (Patkan), Pazari (Pazari) =felcicomázott vagy pazarló, Pozsony (Poson), Rádi (Radi), Récse vagy Réce (Rece), Réde (Rede), Recsedi (Recedi), Sarlódi (Sarlaudi), Sebe (Sebe), Sebő (Sebu), Sebődi (Sebeudi), Serőgdi (Serugdi), Sima (Sima), Simon, Simun (Simun), Sipos, Sipus (Sipus), Suk (Suk), Surándi vagy Szorándi (Surandi), Szobolcsi (Sobolci), Szamodi, Samudi (Samudi), Szedeneg (Sedeneg), Szemét, Szemet (Scemet), óvónév, Szerecsen (Scerecin), Szondi, Szundi (Sundi), Szórád (Sourad), Táskádi (Tascadi), Tikodi, Tikodi (Ticudi), Vágdi (Vagdi), Váltódi (Waltaudi), Vándi (Wandi), Várós (Warus), Vasadi (Wasadi), Vásárdi (Wasardi), Vasas (Wosos, Wosas) , Vecsésdi (Vecedi), Vendég (Wendeg), Versőnydi (Werswndi), Zádor (Zadur), Keresztény kori személynevek, A vallásváltás új elnevezéseket is hozott magával. Divatba jöttek a keresztény nevek, de a 13. századig még nagyon kevesen viselték valamely mártír nevét. Az 1279-es budai zsinattól kezdve csak a pap adhatott nevet a gyereknek. Ettől kezdve értelemszerűen a keresztény nevek váltak általánossá, bár egynémely esetben továbbra is használtak magyar neveket. Az sem volt meglepő, ha egy embernek volt keresztény és magyar neve egyszerre. Az idegen nevek átalakultak, igazodtak a magyar hangrendhez. Másokat lerövidítve használtak, például a Benedictusból egyszerűen Bene lett. A források viszont szinte az összes nevet latinul írják, tehát az átalakulás ideje és folyamata homályba vész., A felsorolás nem csak keresztény neveket tartalmaz, hanem olyan neveket, melyek abban a korban népszerűek voltak. Itt is fontos megemlíteni, hogy akkoriban még nem minden embert hívtak Józsefnek, Istvánnak, Jánosnak, vagyis sokkal többféle név volt használatban, mint a későbbi korokban., Férfinevek, Ábrahám, Ábrám, Akillész (Achilles), Ádám, Adrián, Sándor, (Alexander), Ambrosius, András, Endre, Andronicus, Andronik, Antal, Ant(h)onius, Arnoldus, Béla, Benedek, Bene (Benedictus), Betlehem, Csépán, az István szláv változata, Kornéliusz, Kornél (Cornelius), Dénes, Éliás, Endere, Endre, András, Fábián (Fabianus), Felicián, Fülöp (Philippus), György, Gyula, Hektor (Hector), Hipolit (Ipolitus), Horvát (Horuat), Húsvét (Husvet), Imre (Emericus, Henricus), István (Stephanus), Izsák (Isaac-Isak), János (Johannes, Ionannes, Ianus), Jób, Iob, József, Kálmán, Karácson, Karácsin, Karácsun (Karachon, Karachin, Karachun) gyakori név, Keresztes, Kerusztus, Ladomér (Lodomer), László, Ladislaus, Leustachius, Levente, Lukács (Lukach), Marcellus, Márk (Marcus, Mark), Marót, Martinus, Máté (Matheus, Mathe), Mátyás (Mathias), Mauritius, Mihály (Michael), Mike, Miklós (Miclous, Nicolaus), Mikó, Oliverius, Omodeus, Otmár (Othmarus), Ozor, Pál (Paulus, Paul), Párizs (Paris), Péter (Peter, Petrus), Petur, Pongrác (Pangracius), Sámson (Samson), Samud, Sámuel (Samuel), Saul (Saul, Saulus), Sebastianus, Siluester, Simeon, Simon -népszerű név, Tamás, Theodorus, Tiburcius, Timotheus, Tiván (Tiuan), Tobias, Tristanus, Ubul, Ugrin, Urbanus, Urias, Valentinus, Valterus, Vászoly (Vazul), Venceslaus, Vernerius, Vid, Vida, Vincencius, Zombor, Zotmund , Női nevek, Agáta, Aglent, Aglencs, Aglincs, Agloncs, Agna, Ágnes, Albina, Ancilla, Angelika, Angelka, Anna, Annus, Arenta, Arencsa, Balzsam, Barbara, Beáta, Beatrix, Drága (Draga), Erzsébet, Gizella, Hanga, Hangucsa, Ibolya, Ilona, Jolánta, Judit, Katalin, Kinga, Kunigunda, Lilium, Mandula, Mária, Pénteka, Pénteke, Rezeda, Rózsa, Szabina, Viola, Nemzetségek, Eleinte az embert apjának nevével különítették el, majd a 13. század elejétől megjelentek a nemzetségi nevek. A tulajdonképpeni családnevek a 15. századtól kezdtek kialakulni. A Hunyadiak korától a nemesek írásos említésekor mindig feltüntették birtokuk helyét. A köznép tagjai később kaptak családnevet, ami a jobbágy élethelyzetétől függően megváltozhatott., Bár adatok vannak róla, hogy a honfoglalás kori magyar társadalom nemzetségenként és törzsenként szerveződött, de mégsem bizonyított tény, hogy a 13. századi nemzetségek ezek egyenes utódai. Eredetileg 15-30 nemzetség lehetett. Oklevelekben az első hiteles előfordulásuk 1208-ból való, s a században folyamatosan bukkannak fel. Körülbelül 200 nemzetség nevét ismerjük. Fénykorukat a 13. században élték, majd családnevekké alakultak át. Nevüket nem feltétlen a legelső ismert ősről vették, inkább birtokukról, esetleg a legjelentősebb tagról. A kötőjel után szereplő név a Hont-Pázmányok kivételével a nemzetség oldalága., Ajánlott irodalom: Erdélyi László: A magyar lovagkor nemzetségei 1200-1408, , Aba, Adorján, Agmánd/Farkasogmánd, Ajka (Veszprém vármegye), Ajtony, Ákos (Acus), Apor, Atyusz (Ogiuz) - Almád, Baksa - Simon, Balog, Balogsemjén - Ubul, Bana (Bakonyban), Barocs (Veszprém vármegye), Bor/(Bár)kalán, Barsa, Becse (Beche), Becsegregor v. Becsegergely, Bél - Ug, Bogátradvány, Boszlig, Bő (Somony vármegye), Bogomér, Bucska (Abaúj vármegye és Szlavónia), Budmer (Baranya és Sopron vármegye), Csabi (várjobbágy nemzetség), Csák, Csanád, Csolt, Divék - Rátót, Dobra (várjobbágy nemzetség), Dorozsma (Drusba), Gatal, Geregye (várjobbágy nemzetség), Gúg, Gútkeled - Dorog (Kelad, Gut) (német), Győr (német), Gyovád, Hahót - Búzád (Zala vármegye), Haraszt, Héder (német), Herény (várjobbágy nemzetség) (Vas vármegye), Hermány, Hodos, Hunt-Pázmány (Hontpaznan) (német), Igmánd, Ják (Vencellin leszármazottai), Jenő, Kán, Kaplony, Kartal - Korszán, Káta, Katapán - Ekli, Kér (várjobbágy nemzetség), Kolcs, Kürt (várjobbágy nemzetség), Lád - Vérbulcsú, Lipovnok - Koros, Berencs, Lőrinte (Veszprém vármegye), Ludány, Magyar (várjobbágy nemzetség) (Pozsony vármegye), Megyes, Meyz, Miskolc-Bés, Monoszló, Nádasd (Vas vármegye), Németi, Osl (Sopron vármegye), Osli - Csorna, Otrokos (várjobbágy nemzetség) (Gömör vármegye), Örsúr, Pápa, Péc (Győr, Veszprém, Zala vármegye), Pilis, Pok, Pöse, Rád, Rosd, Salamon (Pozsony vármegye), Sártvány(vecse), Smaragd, Szák, Szalók (Zala vármegye - Bakony!), Szentemágocs (Senta et Maguch)- Kölcse (Culcey, Kulchey), Szil - Kalocsa, Szolnok, Tét, Tétény, Tibold, Tomaj, Türje (Zala vármegye), Túroly, Tyukod, Vojk, Záh (Károly Róbert kiirtatta), Zovárd, Zsadány, Kun nevek, A török nyelvcsaládba tartoztak. A 13. század végén ők is egyre inkább keresztény neveket adtak gyermekeiknek. Az -aba , -oba toldalék apát jelent, nevekben tiszteletbeli címet, lásd Basaraba., Férfinevek, Abcsük, Aboska (óvónév), Ákus, Alon, Alpra-Alpár, Altabarz, Arbuz, Arslan, Bagdas, Balmaz (óvónév), Balta, Banót, Baramuk, Bardóc, Basaraba, Bejbarsz, Bese, Bokló (óvónév), Bolacsucs, Bönek, Borc, Boza, Bugac, Buzkan-Buzgan, Böcsör, Csakan, Csamaz, Csercsi, Csólyos, Gedzse-Kecse (=éjszaka), Gug, Illan, Kabak, Kajtor, Kalas (óvónév), Kali, Kapocs, Karla, Kemencse, Keverge, Kocskar, Köncsek, Köncsög, Köten-Kötön, Kuncseg, Kutesk, Kisztre, Menk, Mordar (óvónév), Oldamur, Tastra, Tepremez, Terter, Tisziba, Tolon, Toman, Toq-tämir, Törtel, Tugor, Turtel, Urs, Uzur, Ögödej, Vezteg, Zeihan, Női nevek, Aidua, Magyarországi kun nemzetségek, Borcsol, Csertán, Kolbaz, Kór, Olaás, Jász nevek, Az iráni nyelvcsaládba tartoztak. Egyelőre csak férfinevek. A forrásokban nem mindig lehet biztosan megkülönböztetni őket a kunoktól., Ambultan, Arbulthan, Árpán, Bagdasa, Bakszán, Beegszan, Boden, Bosonga, Bik, Csalcsen, Csalean, Csamaz, Csaret, Csatarcs, Csivacs, Foton, Furdacs, Furduh, Gargán, Geise, Grabán, Gubul, Hurdz, Hurz, Karacsin, Káskán, Keskene, Keian, Kurman, Larsan, Mekser, Mokzun, Subul, Szaburán, Zaducs, Zoran, Zuakan, Zudak, Besenyő nevek, A török nyelvcsaládba tartoztak. Az -aba , -oba toldalék apát jelent, nevekben tiszteletbeli címet, lásd Tonuzoba., Férfinevek, Alap, Badhur, Belcser, Bogomer, Boksa, Borkus, Cece, Delko, Holdu, Kajdacs, Kajdony, Karacs, Kegen, Kurja, Mocsa, Nües, Örkönd, Sengur, Taba, Tanuz, Tatusz, Tirek, Töbörcsök, Tonuz, Tirák, Urkund, Uz, Vajta, Női nevek, Arta,

 
BEMUTATKOZÁS
BABAKOCSI
BIZTONSÁGI GYEREKÜLÉS
BABAÁGY, KISÁGY, BABABÚTOR
JÁRÓKA, UTAZÓÁGY
GYEREKJÁTÉK
EGYÉB BABAHOLMIK, ETETŐSZÉK, BABAKOMP
AKCIÓS BABA TERMÉKEK
 

Árpád-kori magyar nevek (10025)


Ár: 0 Ft

 
Az embereknek csak egy nevük volt. Ez elegendőnek bizonyult, néha hozzátették, kinek a fia az illető, például Bozeta fia Fonsol. A 13. század elejétől a nemesek, a szerviensek és egyes várjobbágyok nemzetségi neveket kezdtek használni, például Besét eztán Aba nembeli Besének hívták. Ezek a nemzetségi nevek hamar vezetéknevekké alakultak át, majd lassacskán a polgárok és a parasztok is vettek föl családnevet. A régi nevek lassan vesztek ki a köztudatból, jórészt a 14. század folyamán tűntek el. Addig a keresztények is ezeket a neveket viselték. A mostani utónévkönyvekben található nevek közül ezért óvatosan válogass, mert a 13. században még a régi nevek divatja élt. Tartalmaznak ugyan pár ősi eredetű nevet, de a választék eléggé szűkös.
Oklevelekben maradtak fönn személynevek, ám olvasatuk sokszor kétséges. Gyakran nem is magyarok írták ezeket, tehát számukra ismeretlen neveket kellett a betűkészletével arra alkalmatlan latinul lejegyezniük. „A Szák (Zaak, Zak, Zac, Saak, Sach, Chaak) nemzetséghez tartozó Miklós nádor atyját 1212-től összesen 31 esetben Barch, Baroch, Borc, Bors, Borz, Borzh, Boz, Burch, Burich névváltozatokkal jegyezték fel. A Vas megyében birtokos Ják nemzetségnek és egyik tagjának neve az eredeti és átírt oklevelekben a következő: Iak, Iaku, Gaku, Sahu, Iaac, Iach, Iac, Schau, Thayk, Jacus, Chak, Gak.” (Fehértói Katalin)
» Ómagyar férfinevek 800-1000
» Ómagyar női nevek 800-1000
» Ómagyar férfinevek 1000-1200-ból
» Keresztény kori férfinevek
» Keresztény kori nőinevek
» Nemzetségek nevei
» Kun nevek
» Jász nevek
» Besenyő nevek



Ómagyar személynevek
Ezzel a megnevezéssel a régi, keresztény kor előtti neveket szokás illetni. A kereszténység fölvételéig csak elvétve akadunk fönnmaradt nevekre, ezek jórészét görög forrásból ismerjük, például Konstantin és Bölcs Leó írásaiból. Nehéz ezekből visszakövetkeztetni az eredeti neveket. Például a Falicsi nevet sokáig a Fajsz névvel azonosították, de a legújabb kutatások szerint ez a vélekedés alaptalan. További buktató, hogy könnyen lehet, hogy a vezéri családok más névadási szokásokat követtek, mint az egyszerű harcosok vagy a szolgák. Ezeknek a neveknek jó része visszavonatkoztatás. A férfiakkal még csak elboldogulunk, de női névből csak hármat ismerek a korból: Enéh-Emese, Sarolt és Karold. Ezért a későbbi női neveket megszűrtem, kivettem belőlük a latin eredetűeket, hogy az anakronizmus legnyilvánvalóbb esetei eltűnjenek. A megmaradtak lettek az ómagyar női nevek. Az alábbi névlistát ezekkel a fenntartásokkal olvasd. Zárójelben a latin vagy görög alak.
A -csa végződés becézést jelent, mint például Jutosből Jutocsa.
Ómagyar férfinevek 800-1000
Acsád
Adony
Ajtony
Ákus (Acus)
Álmus (Almus)
Apor
Árpád (Arpad)
Bánk (Bank)
Bátur (Batur) =bátor
Béla
Bese, Becse
Berény
Bod
Bogát
Bojta
Bókony (Bokon)
Bors
Bot
Botond
Botos, Botus
Bökény (Buken)
Buda
Bulcsu
Csaba
Csanád
Csege, Csegő (Chege...)
Cseka, Cseke (Cheka, Cheke)
Elmér
Előd
Ete
Ezelek
Falicsi
Farkas, Forkos
Gyeücsa, Gyeicsa, Gyejcsa, Gyécső, Décse, Décső (Geysa, Geisa stb.)
Hetény
Hollós, Hollus (Hollus)
Hódos, Hudus (Hodos, Hudus...)
Huba
Jutos, Jutocsa
Kadocsa
Kál
Kaplony (Kaplan, Kaploni...)
Karád
Kartal, Kortol, Kortul
Katapán
Kecsen, Kücsen: kücsüm=erő
Keled, Kelad (Keled, Kelad)
Kerecse, Kerecsen (Kereche, Kerechen)
Ketel
Keve
Kond
Kölpény (skandináv népnévből)
Kuppány (Cuppan)
Kurszán
Küzsdég
Lél
Levedi (Levedi)
Livünti (Liüntin), Levente
Makó
Mikán (Mikan)
Mike (Mike)
Miske (Miske)
Móg (Mog(h))
Nyárád (Narad)
Obus (Obus)
Ócsád
Ond
Öden
Örkény
Örkönd
Özséb
Pozsony (Poson)
Súr
Szabolcs
Szecsőd
Szerénd
Szoárd
Szolnok
Taksony
Tarcal
Tarkacsu
Tas, Tasi (Tas, Tasi)
Teveli
Turda (Turda)
Tormacsu
Töhötöm
Uros (Uros)
Vajk
Vál
Vata (Vatha)
Zolta, Zoltán
Zsolt (Solt)
Zsombor, Zombor
Ómagyar női nevek 800-1000
Ajándék
Ajnácska
Áldáska
Arany
Arika
Barót
Bíbur (Bibur, Bibura)
Bogárd
Bolda
Buga (Buga)
Csikó (Chiko)
Csente (Chente)
Cseperka (Cheperka)
Csepke (Chepke)
Csillag
Csuda (Chuda)
Delin
Déva
Emese
Emőke
Enéh
Fehéra (Fehera)
Gilvád (Giluad)
Gyöngy
Hajna
Havadi
Hete
Hitvánd (Hituand)
Jóleán (Jolean)
Karold (Carold(u))
Kecse (Keche)
Köncse, Köcse (Cunche)
Krabocsa (Crabocha)
Lelle
Lente
Mag (Mag)
Manga (Manga)
Mikolt
Nyesta, Nyeste (Nesta, Neste)
Örsi
Öte
Piriska
Rázdi (Rasdi)
Réka
Sáfély
Sarolt
Somocska
Szecsőke
Szépa (Scepa)
Virág (Wiraag)
Ómagyar férfinevek 1000-1200-ból
Ezeket a neveket jórészt a Dömösi összeírás (1138) szövege alapján alkottam. Zárójelben feltüntettem a latin alakot, amiből próbáltam visszakövetkeztetni az eredeti nevet. Egyes esetekben valószínűleg ez sikerült, másokban tévedtem. Sajnos nem ismerek olyan munkát, ami az oklevelet ilyen szempontból feldolgozta volna. Tanulságként leszűrhettem, hogy a nevek széles skálája volt használatos, ritka az ismétlődés. Továbbá ekkor talán ha minden huszadik ember viselhetett keresztény nevet, melyeket itt nem tüntettem föl.
A nevek gyakran "-di" végződésűek. Ez egy finnugor eredetű képző, a hangalak némely vezetéknévben ismerősen cseng. Jelentése véleményem szerint "-os", bár helyenként furán jön ki. Így értelmes a Korpádi Korpásként, a Tikodi Tikos (tyúkos), az Ebedi Ebes (kutyatenyésztő), a Hazudi pedig Hazudós.
Ezek jórészt szolganevek. Könnyen lehet, hogy korábban is használatban voltak, ám a régebbi források nem tüntetnek föl szolganeveket.
Ajánduk, Ajándok (Ajanduk)
Albuny, Albony (Albun)
Álmus, Álmos (Almus)
Antó, Antu (Antu)
Apa (Apa)
Opos, Opus (Opus)
Arudi (Arudi)
Atila (Athila)
Bagin,.Bogin (Bogin)
Bajádi (Baiadi)
Bakos (Bacus)
Bándi, Bandi (Bandi)
Beke (Beke)
Bekény (Beken)
Beledéj (Beledey)
Besenyődi (Besenehdi, Besenudi)
Beszédi (Besedi)
Beza, Béza (Beza)
Boba (Boba)
Bocsádi, Bucsádi (Busadi)
Bodor (Bodor)
Bogárdi (Bugardi)
Bosádi (Busadi)
Bökény, Bökén (Buken)
Bucsu (Bucu)
Buda vagy Boda (Buda)
Budi (Budi)
Bulcsu (Bulsu)
Bulgán (Bulgan)
Büki (Buki)
Csatádi (Satadi)
Csató (Sotu)
Csegő (Cegu)
Cseke (Ceke)
Csenke (Cenke)
Csepe (Cepe)
Csepődi (Cepudi)
Csibe (Cibe)
Csiholt (Siholt)
Csík (Cik)
Csitár (Citar) =kardkovács
Csuda (Suda)
Damján
Diós (Dius)
Dobor (Dubur)
Dobos (Dubos)
Domkó (Dumku)
Döme (Dume)
Ebedi (Ebedi)
Egyebendi (Egebendi), óvónév
Emődi (Emudi)
Erdődi (Erdeidi)
Etele, Etela (Ethela-e, Etele)
Farkas (Farcas, Forcos) népszerű név volt
Fekete (Fekete)
Feledi (Feledi) =feledékeny?, egyszálbélű, kicsi?
Firedi (Firedi) =fürge
Füle (File)
Gomba, Gumba (Gumba)
Haladány (Haladan)
Haláldi (Halaldi)
Hazudi (Hozudi)
Hazug (Hazug)
Heszedi vagy Hecsedi (Hesedi)
Hódos (Hodus)
Hólodi (Holudi)
Idegdi (Idegdi) =Ideges?
Ipolit (Ipolit)
Izmény (Izmen)
Izsép (Isep)
Járódi (Jarudi)
Kacsó (Kacu)
Kakasdi (Kakasti)
Kaszádi (Casadi)
Kászodi (Kasudi)
Kesedi (Kesedi)
Keserű, Keserő (Keseru, Kesero...)
Kesző, Kesződ, Kesződi (Keseu, Keseud, Keseudi)
Kevereg (Kewereg)
Kinizs (Kinis)
Koppány, Kuppány (Cuppan, Cupan)
Korpádi (Curpadi)
Korpás (Curpas)
Kozma (Cuzma)
Köteles (Kuteles)
Kusdi, Küsdi (Kusdi)
Lados, Lodus (Lodus)
Lápodi, Lápudi (Lapudi)
Látós (Latus) =látnok
Levedi (Lewedi)
Makó (Mocu)
Maradék (Maradek), óvónév
Maradi (Maradi)
Marót (Maraut)
Mikos (Micus)
Mógdi (Mogdi)
Munkádi (Muncadi)
Nemő (Nemwh)
Nyájádi (Naiadi) =nyájas vagy pásztor
Nyomorék (Namurek)
Nyulas (Nulos)
Patkány (Patkan)
Pazari (Pazari) =felcicomázott vagy pazarló
Pozsony (Poson)
Rádi (Radi)
Récse vagy Réce (Rece)
Réde (Rede)
Recsedi (Recedi)
Sarlódi (Sarlaudi)
Sebe (Sebe)
Sebő (Sebu)
Sebődi (Sebeudi)
Serőgdi (Serugdi)
Sima (Sima)
Simon, Simun (Simun)
Sipos, Sipus (Sipus)
Suk (Suk)
Surándi vagy Szorándi (Surandi)
Szobolcsi (Sobolci)
Szamodi, Samudi (Samudi)
Szedeneg (Sedeneg)
Szemét, Szemet (Scemet), óvónév
Szerecsen (Scerecin)
Szondi, Szundi (Sundi)
Szórád (Sourad)
Táskádi (Tascadi)
Tikodi, Tikodi (Ticudi)
Vágdi (Vagdi)
Váltódi (Waltaudi)
Vándi (Wandi)
Várós (Warus)
Vasadi (Wasadi)
Vásárdi (Wasardi)
Vasas (Wosos, Wosas)
Vecsésdi (Vecedi)
Vendég (Wendeg)
Versőnydi (Werswndi)
Zádor (Zadur)
Keresztény kori személynevek
A vallásváltás új elnevezéseket is hozott magával. Divatba jöttek a keresztény nevek, de a 13. századig még nagyon kevesen viselték valamely mártír nevét. Az 1279-es budai zsinattól kezdve csak a pap adhatott nevet a gyereknek. Ettől kezdve értelemszerűen a keresztény nevek váltak általánossá, bár egynémely esetben továbbra is használtak magyar neveket. Az sem volt meglepő, ha egy embernek volt keresztény és magyar neve egyszerre. Az idegen nevek átalakultak, igazodtak a magyar hangrendhez. Másokat lerövidítve használtak, például a Benedictusból egyszerűen Bene lett. A források viszont szinte az összes nevet latinul írják, tehát az átalakulás ideje és folyamata homályba vész.
A felsorolás nem csak keresztény neveket tartalmaz, hanem olyan neveket, melyek abban a korban népszerűek voltak. Itt is fontos megemlíteni, hogy akkoriban még nem minden embert hívtak Józsefnek, Istvánnak, Jánosnak, vagyis sokkal többféle név volt használatban, mint a későbbi korokban.
Férfinevek
Ábrahám, Ábrám
Akillész (Achilles)
Ádám
Adrián
Sándor, (Alexander)
Ambrosius
András, Endre
Andronicus, Andronik
Antal, Ant(h)onius
Arnoldus
Béla
Benedek, Bene (Benedictus)
Betlehem
Csépán, az István szláv változata
Kornéliusz, Kornél (Cornelius)
Dénes
Éliás
Endere, Endre, András
Fábián (Fabianus)
Felicián
Fülöp (Philippus)
György
Gyula
Hektor (Hector)
Hipolit (Ipolitus)
Horvát (Horuat)
Húsvét (Husvet)
Imre (Emericus, Henricus)
István (Stephanus)
Izsák (Isaac-Isak)
János (Johannes, Ionannes, Ianus)
Jób, Iob
József
Kálmán
Karácson, Karácsin, Karácsun (Karachon, Karachin, Karachun) gyakori név
Keresztes
Kerusztus
Ladomér (Lodomer)
László, Ladislaus
Leustachius
Levente
Lukács (Lukach)
Marcellus
Márk (Marcus, Mark)
Marót
Martinus
Máté (Matheus, Mathe)
Mátyás (Mathias)
Mauritius
Mihály (Michael)
Mike
Miklós (Miclous, Nicolaus)
Mikó
Oliverius
Omodeus
Otmár (Othmarus)
Ozor
Pál (Paulus, Paul)
Párizs (Paris)
Péter (Peter, Petrus)
Petur
Pongrác (Pangracius)
Sámson (Samson)
Samud
Sámuel (Samuel)
Saul (Saul, Saulus)
Sebastianus
Siluester
Simeon
Simon -népszerű név
Tamás
Theodorus
Tiburcius
Timotheus
Tiván (Tiuan)
Tobias
Tristanus
Ubul
Ugrin
Urbanus
Urias
Valentinus
Valterus
Vászoly (Vazul)
Venceslaus
Vernerius
Vid
Vida
Vincencius
Zombor
Zotmund
Női nevek
Agáta
Aglent, Aglencs, Aglincs, Agloncs
Agna
Ágnes
Albina
Ancilla
Angelika, Angelka
Anna, Annus
Arenta, Arencsa
Balzsam
Barbara
Beáta
Beatrix
Drága (Draga)
Erzsébet
Gizella
Hanga
Hangucsa
Ibolya
Ilona
Jolánta
Judit
Katalin
Kinga
Kunigunda
Lilium
Mandula
Mária
Pénteka, Pénteke
Rezeda
Rózsa
Szabina
Viola
Nemzetségek
Eleinte az embert apjának nevével különítették el, majd a 13. század elejétől megjelentek a nemzetségi nevek. A tulajdonképpeni családnevek a 15. századtól kezdtek kialakulni. A Hunyadiak korától a nemesek írásos említésekor mindig feltüntették birtokuk helyét. A köznép tagjai később kaptak családnevet, ami a jobbágy élethelyzetétől függően megváltozhatott.
Bár adatok vannak róla, hogy a honfoglalás kori magyar társadalom nemzetségenként és törzsenként szerveződött, de mégsem bizonyított tény, hogy a 13. századi nemzetségek ezek egyenes utódai. Eredetileg 15-30 nemzetség lehetett. Oklevelekben az első hiteles előfordulásuk 1208-ból való, s a században folyamatosan bukkannak fel. Körülbelül 200 nemzetség nevét ismerjük. Fénykorukat a 13. században élték, majd családnevekké alakultak át. Nevüket nem feltétlen a legelső ismert ősről vették, inkább birtokukról, esetleg a legjelentősebb tagról. A kötőjel után szereplő név a Hont-Pázmányok kivételével a nemzetség oldalága.
Ajánlott irodalom: Erdélyi László: A magyar lovagkor nemzetségei 1200-1408

Aba
Adorján
Agmánd/Farkasogmánd
Ajka (Veszprém vármegye)
Ajtony
Ákos (Acus)
Apor
Atyusz (Ogiuz) - Almád
Baksa - Simon
Balog
Balogsemjén - Ubul
Bana (Bakonyban)
Barocs (Veszprém vármegye)
Bor/(Bár)kalán
Barsa
Becse (Beche)
Becsegregor v. Becsegergely
Bél - Ug
Bogátradvány
Boszlig
Bő (Somony vármegye)
Bogomér
Bucska (Abaúj vármegye és Szlavónia)
Budmer (Baranya és Sopron vármegye)
Csabi (várjobbágy nemzetség)
Csák
Csanád
Csolt
Divék - Rátót
Dobra (várjobbágy nemzetség)
Dorozsma (Drusba)
Gatal
Geregye (várjobbágy nemzetség)
Gúg
Gútkeled - Dorog (Kelad, Gut) (német)
Győr (német)
Gyovád
Hahót - Búzád (Zala vármegye)
Haraszt
Héder (német)
Herény (várjobbágy nemzetség) (Vas vármegye)
Hermány
Hodos
Hunt-Pázmány (Hontpaznan) (német)
Igmánd
Ják (Vencellin leszármazottai)
Jenő
Kán
Kaplony
Kartal - Korszán
Káta
Katapán - Ekli
Kér (várjobbágy nemzetség)
Kolcs
Kürt (várjobbágy nemzetség)
Lád - Vérbulcsú
Lipovnok - Koros, Berencs
Lőrinte (Veszprém vármegye)
Ludány
Magyar (várjobbágy nemzetség) (Pozsony vármegye)
Megyes
Meyz
Miskolc-Bés
Monoszló
Nádasd (Vas vármegye)
Németi
Osl (Sopron vármegye)
Osli - Csorna
Otrokos (várjobbágy nemzetség) (Gömör vármegye)
Örsúr
Pápa
Péc (Győr, Veszprém, Zala vármegye)
Pilis
Pok
Pöse
Rád
Rosd
Salamon (Pozsony vármegye)
Sártvány(vecse)
Smaragd
Szák
Szalók (Zala vármegye - Bakony!)
Szentemágocs (Senta et Maguch)- Kölcse (Culcey, Kulchey)
Szil - Kalocsa
Szolnok
Tét
Tétény
Tibold
Tomaj
Türje (Zala vármegye)
Túroly
Tyukod
Vojk
Záh (Károly Róbert kiirtatta)
Zovárd
Zsadány
Kun nevek
A török nyelvcsaládba tartoztak. A 13. század végén ők is egyre inkább keresztény neveket adtak gyermekeiknek. Az -aba , -oba toldalék apát jelent, nevekben tiszteletbeli címet, lásd Basaraba.
Férfinevek
Abcsük
Aboska (óvónév)
Ákus
Alon
Alpra-Alpár
Altabarz
Arbuz
Arslan
Bagdas
Balmaz (óvónév)
Balta
Banót
Baramuk
Bardóc
Basaraba
Bejbarsz
Bese
Bokló (óvónév)
Bolacsucs
Bönek
Borc
Boza
Bugac
Buzkan-Buzgan
Böcsör
Csakan
Csamaz
Csercsi
Csólyos
Gedzse-Kecse (=éjszaka)
Gug
Illan
Kabak
Kajtor
Kalas (óvónév)
Kali
Kapocs
Karla
Kemencse
Keverge
Kocskar
Köncsek
Köncsög
Köten-Kötön
Kuncseg
Kutesk
Kisztre
Menk
Mordar (óvónév)
Oldamur
Tastra
Tepremez
Terter
Tisziba
Tolon
Toman
Toq-tämir
Törtel
Tugor
Turtel
Urs
Uzur
Ögödej
Vezteg
Zeihan
Női nevek
Aidua
Magyarországi kun nemzetségek
Borcsol
Csertán
Kolbaz
Kór
Olaás
Jász nevek
Az iráni nyelvcsaládba tartoztak. Egyelőre csak férfinevek. A forrásokban nem mindig lehet biztosan megkülönböztetni őket a kunoktól.
Ambultan
Arbulthan
Árpán
Bagdasa
Bakszán
Beegszan
Boden
Bosonga
Bik
Csalcsen
Csalean
Csamaz
Csaret
Csatarcs
Csivacs
Foton
Furdacs
Furduh
Gargán
Geise
Grabán
Gubul
Hurdz
Hurz
Karacsin
Káskán
Keskene
Keian
Kurman
Larsan
Mekser
Mokzun
Subul
Szaburán
Zaducs
Zoran
Zuakan
Zudak
Besenyő nevek
A török nyelvcsaládba tartoztak. Az -aba , -oba toldalék apát jelent, nevekben tiszteletbeli címet, lásd Tonuzoba.
Férfinevek
Alap
Badhur
Belcser
Bogomer
Boksa
Borkus
Cece
Delko
Holdu
Kajdacs
Kajdony
Karacs
Kegen
Kurja
Mocsa
Nües
Örkönd
Sengur
Taba
Tanuz
Tatusz
Tirek
Töbörcsök
Tonuz
Tirák
Urkund
Uz
Vajta
Női nevek
Arta

 

Árpád-kori magyar nevek


babakocsi

Mellszívó melltartóba rakható


AKCIÓS ÁR: 23500 Ft

Utazóágy


AKCIÓS ÁR: 25500 Ft

Fehèr babaàgy 140x70


AKCIÓS ÁR: 49500 Ft

Tricikli


AKCIÓS ÁR: 29990 Ft

Sport babakocsi könnyű


AKCIÓS ÁR: 56500 Ft

Baba öböl baba-mama ágy


AKCIÓS ÁR: 43500 Ft

Szopi párna


AKCIÓS ÁR: 10500 Ft

Autósülés Caratero


AKCIÓS ÁR: 49900 Ft

Baldachin extra komplett sokrészes


AKCIÓS ÁR: 1 Ft

Fehér kombi pelenkázós babaágy Akciòs àr!


AKCIÓS ÁR: 105500 Ft

0-36 kg autòsülès isofix 360 fokban forgatható újszülött kortól végig


AKCIÓS ÁR: 56500 Ft

Babaőrző projektorral


AKCIÓS ÁR: 25500 Ft

Utazóágy caratero


AKCIÓS ÁR: 27500 Ft

Ezüst-Fehér Kombi babaágy


AKCIÓS ÁR: 105500 Ft

15-36kg autòsülès


AKCIÓS ÁR: 24500 Ft

Utazó járóka


AKCIÓS ÁR: 26500 Ft

Légzésfigyelő 2 érzékelőlappal


AKCIÓS ÁR: 31500 Ft

Sport babakocsi könnyű


AKCIÓS ÁR: 52500 Ft

Autósülés Isofix rendszer 9-25kg


AKCIÓS ÁR: 53500 Ft

Utazóágy leengedhető oldallal caratero


AKCIÓS ÁR: 32500 Ft

Légzésfigyelő 3 érzékelőlappal


AKCIÓS ÁR: 35500 Ft

"SEHEREZADE" KRÉM-FŰZ (Akciòs àr! 120x60 kombi babaágy


AKCIÓS ÁR: 107500 Ft

15-36kg autòsülès


AKCIÓS ÁR: 23500 Ft

Összecsukható fa baba karám


AKCIÓS ÁR: 38500 Ft

Fonott rácsvédő


AKCIÓS ÁR: 15500 Ft

Fehèr 120x60 babaàgy


AKCIÓS ÁR: 34500 Ft

15-36kg autòsülès


AKCIÓS ÁR: 24500 Ft

KIÁRUSÍTÁS❤❤❤BABAKOCSI Universal


AKCIÓS ÁR: 58500 Ft

Pelenkázó szekrény sonoma


AKCIÓS ÁR: 59500 Ft

Baba fészek nagyméretű


AKCIÓS ÁR: 13500 Ft

0-36kg babaülès


AKCIÓS ÁR: 58500 Ft

Hófehér babaszoba pelenkàzós babaággyal


AKCIÓS ÁR: 275000 Ft

3in1 multifunkciós babakocsi hordozóval


AKCIÓS ÁR: 121500 Ft

15-36kg autòsülès


AKCIÓS ÁR: 23500 Ft

Babaszoba


AKCIÓS ÁR: 253500 Ft

Szoptatáshoz párna nagyméretű


AKCIÓS ÁR: 13500 Ft

2 az 1-ben multifunkciós babakocsi:


AKCIÓS ÁR: 66800 Ft

0-25 kg autòsülès


AKCIÓS ÁR: 37500 Ft

3 részes Babaszoba Szürke fehér


AKCIÓS ÁR: 234500 Ft

Multi extra babakocsi


AKCIÓS ÁR: 155500 Ft

Testvér fellépő


AKCIÓS ÁR: 24500 Ft

"ORCHIDEA"❤ Pelenkázós kiságy borostyán színben 120x60 cm !!!


AKCIÓS ÁR: 79500 Ft

9-36 kg autòsülès


AKCIÓS ÁR: 29500 Ft

Extra multi babakocsi


AKCIÓS ÁR: 132500 Ft

0-36kg ISOFIX Autósülés


AKCIÓS ÁR: 62500 Ft

Multi új többfunkciós


AKCIÓS ÁR: 155500 Ft

Babaszoba borostyán 3 részes


AKCIÓS ÁR: 225500 Ft

140x70 babaágy Sonoma fehér


AKCIÓS ÁR: 69500 Ft

Utazó járóka nagyméretű


AKCIÓS ÁR: 28500 Ft

Multifunkciós etetőszék


AKCIÓS ÁR: 36500 Ft

"AMBROSIUS" (Akciòs àr! borostyán szìnben


AKCIÓS ÁR: 105500 Ft

Babakocsi Diverso 3in1


AKCIÓS ÁR: 110500 Ft

9-36 kg autòsülès


AKCIÓS ÁR: 29500 Ft

Etetőszék


AKCIÓS ÁR: 31500 Ft

.


AKCIÓS ÁR: 0 Ft

Autósülés Isofix rendszer 0-18kg


AKCIÓS ÁR: 55000 Ft

Ezüst-Fehér Maxi Kombi babaágy ajándék kókuszmatraccal❤


AKCIÓS ÁR: 125500 Ft

Hinta


AKCIÓS ÁR: 4900 Ft

KRÉM-FŰZ babaszoba


AKCIÓS ÁR: 229500 Ft

Sport babakocsi


AKCIÓS ÁR: 33500 Ft

Etetőszék


AKCIÓS ÁR: 27500 Ft

Jump Babakomp interaktív ugráló


AKCIÓS ÁR: 40900 Ft

Sterilizáló


AKCIÓS ÁR: 16500 Ft

Bölcső


AKCIÓS ÁR: 29500 Ft

Fehér maxi kombi pelenkázós babaágy


AKCIÓS ÁR: 114500 Ft

3in1 Multifunkciós babakocsi ajándék baba hordozóval💗


AKCIÓS ÁR: 121500 Ft

baba rugik


AKCIÓS ÁR: 2500 Ft

Babakocsi extra Multifunkciós


AKCIÓS ÁR: 132500 Ft

KRÉM-FŰZ 70x120 maxi nagyméretű kombi babaágy


AKCIÓS ÁR: 117500 Ft

Multifunkciós all in one


AKCIÓS ÁR: 132500 Ft

baba rugik


AKCIÓS ÁR: 2500 Ft

Babaszoba 3 részes KRÉM-FŰZ


AKCIÓS ÁR: 235500 Ft

All in one multi babakocsi


AKCIÓS ÁR: 132500 Ft

Baba rugik babaruhák széles választékban


AKCIÓS ÁR: 0 Ft

KRÉM-FŰZ 3 Részes szobabútor


AKCIÓS ÁR: 232500 Ft

2 részes babaszoba


AKCIÓS ÁR: 199500 Ft

Babakocsi 3in1


AKCIÓS ÁR: 185000 Ft

Pihenőszékek zenélős széles választékban


AKCIÓS ÁR: 16500 Ft

KRÉM-FŰZ babaszoba


AKCIÓS ÁR: 227500 Ft

Multufunkcios Babakocsi 3in1


AKCIÓS ÁR: 132500 Ft

Rezgős zenélős pihenőszék


AKCIÓS ÁR: 34500 Ft

Babakocsi Multifunkciós Extra modell


AKCIÓS ÁR: 155500 Ft

KRÉM-FŰZ babaszoba


AKCIÓS ÁR: 215500 Ft

3 részes babaszoba


AKCIÓS ÁR: 236500 Ft

Babaruhák


AKCIÓS ÁR: 2500 Ft

Rezgős zenélős pihenőszék


AKCIÓS ÁR: 18500 Ft

Pelenkazo szekreny


AKCIÓS ÁR: 61500 Ft

3 részes babaszoba fehér


AKCIÓS ÁR: 191500 Ft

KIÁRUSÍTÁS❤❤❤Pierre Cardin Sport Babakocsi


AKCIÓS ÁR: 31500 Ft

Babaruha


AKCIÓS ÁR: 3000 Ft

KRÉM-FŰZ 140x70 nagyméretű ágynemútartós kiságy


AKCIÓS ÁR: 74500 Ft

"WILDFLOWER" 140X70 borostyán színű kiságy


AKCIÓS ÁR: 69500 Ft

Elektromos mellszívó


AKCIÓS ÁR: 19600 Ft

Leesésgátló


AKCIÓS ÁR: 24500 Ft

Babaágy natúr 120x60


AKCIÓS ÁR: 31500 Ft

Testvér babakocsi új modell


AKCIÓS ÁR: 98500 Ft

140x70 Szürke Fehér nagyméretű babaágy


AKCIÓS ÁR: 63500 Ft

140x70 Bonanza babaágy


AKCIÓS ÁR: 69500 Ft

Mellszívó kézi


AKCIÓS ÁR: 7400 Ft

Ezüst fehér mesefigurás babaágy 120x60


AKCIÓS ÁR: 38500 Ft

"HÓFEHÉRKE" babaágy SOK SZÍNBEN


AKCIÓS ÁR: 38500 Ft

Babaruha


AKCIÓS ÁR: 3000 Ft

Full Extra Multifunkciós Camini babakocsi Autósülés hordozóval 3in1


AKCIÓS ÁR: 175500 Ft

KRÉM-FŰZ pelenkázó szekrény


AKCIÓS ÁR: 72500 Ft

Multifunkciós babakocsi 3in1


AKCIÓS ÁR: 178500 Ft

Enikő kiságy ágyneműtartós heverőnek átalakítható!


AKCIÓS ÁR: 49500 Ft

Leengedhető rácsos kiságy 120x60


AKCIÓS ÁR: 39500 Ft

120x60 cm BIOKÓKUSZ


AKCIÓS ÁR: 13500 Ft

Pelenkazo szekreny borostyán színben


AKCIÓS ÁR: 55500 Ft

140X70cm BIOKÓKUSZ


AKCIÓS ÁR: 17500 Ft

120X70cm BIOKÓKUSZ


AKCIÓS ÁR: 14500 Ft

Hasleszorító


AKCIÓS ÁR: 6500 Ft

Forgó zenélő játékok kiságyra


AKCIÓS ÁR: 10500 Ft

178X70CM BIOKÓKUSZ


AKCIÓS ÁR: 29500 Ft

70X57cm BIOKÓKUSZ


AKCIÓS ÁR: 13500 Ft

Full Luxury multifunkciós babakocsi


Ár: 124300 Ft

Pelenkázólap


AKCIÓS ÁR: 3500 Ft

Babakocsi Alu vázas Multi Full


AKCIÓS ÁR: 171500 Ft

KÓKUSZMATRAC több méretben


AKCIÓS ÁR: 12500 Ft

Játéktároló láda cseresznye színben


AKCIÓS ÁR: 24500 Ft

Játéktároló láda juhar színben


AKCIÓS ÁR: 24500 Ft

Játszószőnyeg


AKCIÓS ÁR: 10700 Ft

Fürdőlepedő


AKCIÓS ÁR: 3500 Ft

Sport pierre babakocsi PS586


AKCIÓS ÁR: 38500 Ft

Babaruha


AKCIÓS ÁR: 3000 Ft

Babaruha


AKCIÓS ÁR: 8400 Ft

Babaruha


AKCIÓS ÁR: 3000 Ft

Babaruha


AKCIÓS ÁR: 3000 Ft

Babaruha


AKCIÓS ÁR: 4000 Ft

Pihenőszék


AKCIÓS ÁR: 5200 Ft

Fürdető szivacs


AKCIÓS ÁR: 2900 Ft

Etetőszék


AKCIÓS ÁR: 21900 Ft

Rezgő pihenőszék


AKCIÓS ÁR: 17400 Ft

Rezgő pihenőszék


AKCIÓS ÁR: 17400 Ft

Rezgős zenélős pihenőszék


AKCIÓS ÁR: 18500 Ft

Elektromos zenélős bébihinta


AKCIÓS ÁR: 30800 Ft

"Roze" Pelenkázós 70x120cm széles nagyméretű cseresznye kiságy


AKCIÓS ÁR: 62000 Ft

Sport babakocsi pierre c. 518


AKCIÓS ÁR: 31900 Ft

Rezgős zenélős pihenőszék


AKCIÓS ÁR: 27400 Ft

Fürdő lepedő kapucnis+kesztyű


AKCIÓS ÁR: 3500 Ft

2 részes babaszoba fehér


AKCIÓS ÁR: 165500 Ft

Babaszoba


AKCIÓS ÁR: 174500 Ft

 
 

Árpád-kori magyar nevek